2013. február 27., szerda

Birsalmasajt

   Pár hete a zöldségesnél megláttam, hogy van birsalma. Gyerekkorom finomsága a birsalmasajt jutott az eszembe, amit nagymamám készített rendszeresen, azóta viszont nem ettem ilyet. El is határoztam, hogy én is készítek, aztán halogattam, mert azt hallottam, hogy nem is olyan egyszerű elkészíteni.
Most, hogy már kész, azt mondhatom bátran lássunk hozzá, mert ha van egy botmixerünk, akkor egyáltalán nem bonyolult az elkészítése.
   Ennem a finom téli csemegének az egyetlen hátránya, hogy bizony, amikor már "kész", akkor még legalább egy hetet kell szárítani, hogy valóban fogyasztható legyen. Nálunk a gyerekek naponta kérdezik, hogy mikor lehet már enni belőle, én meg minden nap azt mondom, hogy majd egy hét múlva.Folyamatosan figyeltem, az állagát és nagyon örültem, amikor keményedett.



Hozzávalók:

1 kg birsalma
60 dkg cukor
15 dkg dió
fahéj
szegfűszeg
1 citrom

Elkészítés:

  Az almákat alaposan megmosom és  a nemkívánatos részeket eltávolítom, de a héját rajthagyom, cikkekre vágom, magházát kivágom és vékony szeletkéket vágok belőle

 Éppen csak annyi vízben teszem fel főni, ami ellepi. Amikor megfőtt, akkor én leszűrtem és belefacsartam a citrom levét, de a főző levet nem öntöttem ki, mert az később még kell. Az almákat kevés főzővízzel összeturmixoltam, ez után a maradék főzővízből egy kevésbe beletettem a cukrot és szirupot főztem belőle, ezt is a püréhez öntöttem, beletettem a durvára vágott diót és az egészet felfőztem. Nagyon óvatosan kell eljárni, mert hamar leég, így nem lehet otthagyni és forráskor pufog. Kb. 10 perc főzés után egy tiszta tálkába kiteszünk egy kiskanálnyit, ha megdermed-e, ha igen, akkor készen is van.
   Egy őzgerinc formát (vagy bármilyen erre a célra alkalmas formát) kibélelünk folpackkal, a tetejére teszünk felezett diót és a masszánkat a formába tesszük. Innentől kezdve már nincs más dolgunk csak várni, várni és várni.
   A forma méretétől függően 1 vagy 2 nap múlva megkíséreljük a formából kivenni, ha ez is megvan, akkor mehet száradni a kamrába vagy valami erre alkalmas helyre. Én pár órára betettem a sütőbe 50 C-ra, hogy kicsit felgyorsítsam a folyamatokat, de még így is kellett jó pár nap, amíg valójában késznek nyilvánítottam.
Ezek után viszont pillanatok alatt el is fogyott és már be is adták az igényt egy következő adagra!
Jó étvágyat hozzá! 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése